A "Magyar anyák a föld körül" rovatom legutólsó részében egy Angliában élő anyuka meséte el az egyik kedvenc receptjét. Réka leírása alapján megtaláltam egy eredeti Nigella Lawson receptet, amit ITT olvashattok. Az interjúban elmondott recept, Nigella szokása és a mi szájízünk alapján készül el az idei húsvéti sonkánk. Tartottam a hétvégén egy főpróbát. Mutatom!  

A mai bejegyzésben három nagyon egyszerű, mégis mutatós DIY ötletettel készültem, amit akár a gyerekekkel együtt is el lehet készíteni. Nálunk mindegyik a húsvéti asztal dísze lesz, így nem csak a hasunk, de a lelkünk is jóllakik a szépségtől az étkezések alkalmával. 

Ha Márkus Réka, itt állna most személyesen előttünk, csak nagyon szerényen, néhány szóban beszélne magáról, ugyanis saját bevallása szerint, soha nem tud “normálisan” bemutatkozni. Közel egy hónapot vártam arra, hogy össze tudjuk hozni az alábbi interjút, de kitartóan ostromoltam, mert úgy vélem, sok anyukának jó példaként szolgálhat sokszínűségével, kisugárzásával és nem utolsó sorban humorával. 

Tamarával egy iskolába jártunk. Egyszerre vártuk az első gyermekünket, ők azóta szorgalmasabbak voltak és már megszületett a második babájuk is.  Bár már legalább 2,5 éve nem találkoztunk, szinte napi kapcsolatban vagyunk, megosztjuk a vicces és a kevésbbé vicces  - anyasággal kapcsolatos  - történeteinket is egymással.

Azokon a napokon, amikor beszorulunk a lakásba, igyekszem valami kreatív foglalkozással szórakoztatni Mimit. Következő hónapban lesz 1,5 éves, de azt veszem észre, hogy egyre inkább nyitottabb az ilyesfajta játékokra is. A gyurmázás akár 30-60 percig is leköti a figyelmét.

Mostanában egyre divatosabb téma a szülés utáni depresszió. Sokunk - többesszámban fogalmazok, mert nem akarok ujjal mutogatni - szégyelli a gondolatait, amit a babázással kapcsolatban fogalmaz meg, ugyanis a társadalom valahogy azt várja el tőlünk, hogy rózsaszín ködben és púderszagú felhőben örüljünk a nap mind a 24 órájában, hiszen anyukák lettünk.

Korábban már meséltem, hogy tagja vagyok egy olyan anyukákból álló zárt facebook csoportnak, akikkel mindannyian 2016 augusztusára vártuk a gyermekünket. Nagyszerű dolog egy ilyen közösségnek a részese lenni, hiszen az egykorú babáknak köszönhetően, igencsak hasonlóan telnek a hétköznapjaink. Most télvíz idején heti téma a csoportban a betegségekkel való küzdelem, hiszen amint a gyerekek közösségbe, bölcsődébe vagy óvodába kerülnek, beindul a soha véget nem érő betegséglánc, ami keresztülmegy az egész családon. 

Ma egy éve, hogy közzétettem az első bejegyzésem a blogon. Az egy év alatt 48 blogbejegyzés született, és összesen 36820-szor néztetek be hozzám. Elképesztő szám. Főleg annak tükrében, hogy az első hónapokban azt gondoltam, hogy az anyukámon és a férjemen kívül senki sem olvassa majd a gondolataimat, amit ezúton is szeretnék megköszönni. 

Esténként, miután a ház elcsendesedik végigpörgetem az internetet. Tegnap elalvás előtt egy az Index által lehozott cikken akadt meg a szemem, miszerint lezárták a Fővárosi Állatkertben az emberszabásúak házát egy gorillamama és a december 23-án született utódja érdekében. A "látogatóink egy része hangoskodással, kopogással, vakuzással idegesítette az állatokat, így erre a döntésre kényszerültünk" áll az állatkert közleményében.