Magyar anyák a föld körül 2. rész - Anglia

Ha Márkus Réka, itt állna most személyesen előttünk, csak nagyon szerényen, néhány szóban beszélne magáról, ugyanis saját bevallása szerint, soha nem tud “normálisan” bemutatkozni. Közel egy hónapot vártam arra, hogy össze tudjuk hozni az alábbi interjút, de kitartóan ostromoltam, mert úgy vélem, sok anyukának jó példaként szolgálhat sokszínűségével, kisugárzásával és nem utolsó sorban humorával. 

d3506d78-6d29-466e-90b6-cf274f55ca83.jpeg

Réka (26) - ahogy az interjú címéből is kitalálhattátok - Angliában él párjával és három közös gyermekükkel Henryvel (2), Bennettel (2) és Rosieval (7 hó). Mielőtt az anyaszerepet betöltötte volna, informatikai munkakörben dolgozott a szigetországban, miközben az itthoni egyetemi tanulmányainak lassan a végéhez közeledett. Ugyanakkor nem mehetünk el a közösségi médiákban betöltött szerepe mellett sem (facebook, instagram, youtube), véleményem szerint már egy micro influencer szerepkört is magáénak tudhat. Blogja nagyon őszinte, sorait ironikus anyai humor szövi át.

Három gyermek, férj, háztartás, blog, instagram, youtube, egyetem. Hogy bírod? Miből merítesz energiát?

Miből merítek energiát? Energiaitalból. :) Viccet félretéve, napközben próbálok  aludni egy órát, amikor a fiúk és Rosie is alszik. Nagyjából így élem túl a napokat, hogy őszinte legyek.

Mikor költöztél el Magyarországról? Miért?

Ha nem ismerem meg a férjem, valószínűleg akkor sem Magyarországon élnék.

2011 nyarán jöttem ki Angliába au-pairkedni. Fent voltam északon Birmingham környékén, de hogy finoman fogalmazzak, nem az az időszak hozta meg a kedvemet Angliához. 2013 őszén meghalt a nagymamám. Nekem ő volt a mindenem, nem bírtam már magammal otthon. Úgyhogy kimentem 2014-ben Belgiumba egy hónapra. Tovább terveztem, de ez lett belőle. Mehettem volna utána Amszerdamba vagy Londonba, és London külvárosát választottam. Au-pairkedtem egy hónapot, talán max 4 hetet. De nem volt jó. Ezután 2-3 hónapig pincérnő voltam, azt nagyon szerettem és utána kerültem egy irodába.

Amikor a fiúk megszülettek hazaköltöztünk Magyarországra, Lee is otthon volt egy évet velünk. 2-3 hetet otthon volt, onnan dolgozott, 2-3 hetet meg itt Angliában. De ahogy a fiúk nőttek ez nem volt túl jó. Lee nem talált otthon angol nyelven munkát, ezért 2016 júliusában költöztünk ki Londonba először.

worthing.jpg

(fotó forrása: ITT)

Milyen Worthing? Tengerparti város lévén a part szuper kinti programot kínál gyerekekkel is. Milyen benti programot tudnál ajánlani turista honfitársaidnak? Bababarát étterem, cukrászda? Játszóház, gyerekes program a városban?

Worthing nagyon aranyos kisváros, nem mondanám különösebben szépnek, de nagyon kellemes. A tengerpart is szép. Kisváros lévén, nem tudok benti programot ajánlani, de hogy őszinte legyek itt Angliában minden bababarát. Minden étterem, minden cukrászda, úgyhogy, ha valaki ide eljön, bárhova is üljön be, biztosan lesz pelenkázó és etetőszék.

A tengerparton vannak aranyos kis éttermek, oda érdemes lehet beülni.  

Mit gondolsz az angolokról?

Nagyon szeretem az angolokat, főleg itt lent délen. Itt mindenki nagyon-nagyon kedves, teljesen más az élet, mint otthon, mármint ilyen szempontból. Mosolyognak az emberek az utcán, segítenek, kedvesek, beszélgetnek Veled. Teljesen más. Viszont ahogy mész északabbra, úgy állítólag egyre bunkóbbak.

És ők mit gonolnak rólunk, magyarokról?

Nem tudom, erről még nem beszélgettem senkivel. De szerintem nagyjából ugyanazt, mint a lengyelekről, hogy bevándorlók vagyunk és elvesszük a munkáikat.

És akkor egy ilyen megítélésben hogy tudtál beilleszkedni? Karriert csinálni?

A kultúrához nem kellett nagyon hozzászokni, mert nem nagyon különböző a miénktől. Itt nagyon sok nemzetiség van, de ahhoz könnyű volt hozzászokni. Beilleszkedni is könnyű volt. Amit viszont nem tudok megszokni, sőt egyenesen utálom az a katasztrofális időjárás.

Karriert annyira még nem csináltam, hiszen csak 2 évig dolgoztam. Az irodában először a kereskedelmi részen voltam, aztán pár hónappal később nyílt egy pozíció a marketing részlegen. Nem mondanám, hogy könnyű volt, úgy mondanám, hogy  megdolgoztam érte. Jött a lehetőség. Aztán pedig elmentem szülni három gyereket. :) De nekem nagyon fontos az, hogy legyen egy erős, jó karrierem. Tehát nagyon dolgozom rajta és már nagyon várom, hogy júliusban visszamehessek dolgozni.  

57cc4bf4-28a6-40c2-ad08-da11984a0c13_1.jpeg

Nagyon fiatal vagy. Képzelted valaha, hogy ennyi idősen már három gyermek édesanyja leszel?

Nem, nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon leszek anya, de így jött össze. Egyáltalán nem bánom. :)

Angliában születtek a gyerekek?

Az ikrek Magyarországon, Rosie Angliában jött világra.

Otthon császármetszésem volt, nem túl jó tapasztalatokkal, itt pedig hüvelyi szülésem lett végül. Teljesen más volt a két szülés, a második sokkal jobb volt. Nagyon szuper orvosom van otthon, tehát nem miatta, inkább a kórház és a felfogás miatt. Sokkal jobban támogatják itt az anyákat. Itt Te döntesz. Nőként tisztelnek, anyaként tisztelnek.

Van Angliában védőnői szolgálat?

Hasonló, itt health-visitor van. Kijönnek egyszer-kétszer, amikor a baba megszületik és akkor hozzájuk lehet vinni a babákat lemérni, hogy milyen súlyban vannak. De a várandós nők pl. szülésznőkhöz járnak terhesgondozásra, nem védőnőhöz.

Milyen a szociális hálózat Angliában?

Otthon jobban támogatják a családos embereket. Itt pont az a célja a kormánynak, hogy minél kevesebb gyermek szülessen, mert nagyon sok embernek legalább 7-8-10 gyereke van, és ez itt teljesen normális. És csak azért ugye, hogy segélyeket kérhessenek, úgyhogy anyagi részből szerintem otthon jobb. De ennél többet nem tudok sajnos.

És miben látod másnak az angliai gyermeknevelést?

Elfogadóbbak az emberek egymással és gyerekekkel szemben is. Sokkal gyerekcentrikusabb ez az ország, olyan értelemben, hogy mindenhol van lift, mindenhol van pelenkázó, szoptatós szoba. Nagyon-nagyon kényelmes az élet itt gyerekekkel. Rengeteg játszóház van, ingyenes játszóházak, amiket a kormány üzemeltet.

Viszont ami miatt nehezebb egy picit az az, hogy bölcsi nincs. Pontosabban itt “nursery” nevű intézmény van és az is magán, tehát borsos összegeket kell kifizetni. 3 éves kortól lehet heti 30 órát ingyen kapni, nem mindenhol csak olyan bölcsikben, ahol ezt támogatják. De azt is csak akkor, ha mind a két szülő dolgozik.

3 éves kortól “preschool”-ba járhatnak a gyerekek, ez mondjuk egy magán óvodának felel meg, és akkor utána van az iskola. Az angol gyerekek már 5 évesen mennek itt iskolába.

Szakértők szerint ahhoz, hogy a nem domináns nyelv, esetetekben a magyar színvonala fenntartható legyen, az ébren töltött idő legalább harminc százalékát az adott nyelven folytatott tevékenységgel kell tölteni. Milyen nyelven beszéltek otthon?

A férjemmel Leevel angolul. Ha én egyedül vagyok a gyerekekkel akkor magyarul. Néha angolul jönnek a szavak, de próbálok nagyjából magyarul. És ha mindannyian itthon vagyunk, akkor vegyesen.

Henry és Bennett elkezdtek már beszélni? Magyar vagy inkább angol nyelven szóltak az első szavak?

Nagyon sok szót mondanak... angolul. Mindent angolul mondanak. Az angol meséket is jobban szeretik. Gondolkoztam, hogy melyik magyar mesét szeretjük, de nem nagyon jut eszembe semmi.

Magyarul egyébként annyit mondanak az ikrek, hogy csüccs, illetve el tudnak már számolni 7-ig. De amúgy teljesen megértik a magyar nyelvet, csak még nem beszélik.

50e21e47-ea03-4018-bd68-7e090ae3dbcf.jpeg

És akkor mommy vagy, vagy anyu? :)

Semmi nem vagyok egyelőre. :) Mondják, hogy mommy, de azt hiszik, hogy a mellkasukat hívják mommynak. Mutogatnak a mellkasukra és mondják, hogy mommy-mommy. :D  

A magyar ünnepeket, szokásokat, kultúrát szeretnétek megtanítani a gyerekeknek?

A Mikuláson kívül nem igazán tudok magyar ünnepre gondolni. De azt igen, azt mindenképpen szeretném. Szokások? Nem tudom, szerintem majd ahogy alakul. De nagyjából ugyanaz, általában ugyanazok az ünnepek. Húsvéti locsolkodás az tetszik, igen azt megtartjuk. És nyuszi is van itt, de az szerintem Angliában jobb, mint otthon. Mármint, ha lehet ilyet mondani. Tehát amikor itt húsvét van, akkor a gyerekek húsvéti tojásvadászatra mennek. A szülők elrejtenek a kertben rengeteg csokit és akkor feladatokon keresztül, játékosan meg kell őket keresni. Nagyon sok helyen csinálják ezt. Farmokon, állatkeretekben, nagyon sok program van Húsvétkor.

És a karácsony?

Ha itt fogunk maradni Angliában, akkor Santa hozza az ajándékot. Santa, azaz a Mikulás. Bár itt nem is Mikulásnak hívják, hanem Father Christmas-nek.

Szoktál magyar ételeket főzni? Várj! Rosszul tettem fel a kérdést. Egyáltalán van időd kettő kicsi és egy pici mellett főzni?

Főzök. Próbálok minden nap főzni, minden este. Magyar ételeket nem készítek. De az angol konyhát nagyon szeretem. Szeretem az ilyen igazi nehéz ételeket. Nagyon szeretem, hogy nagyon sok burgonyapüré van és minden jó kis szaftos.

Van egy kedvenc angol kajám, amikor egy hatalmas sonkát (kb. 1-1,5 kg) 1,5 liter  kólában kell megfőzni egy órán keresztül, alacsony tűzön. Utána a mézet mustárral össze kell keverni, mehet bele egy kis fahéj, és azzal körbe kell kenni, jó alaposan minden oldalát a sonkának. Ezután mehet be 20 percre a sütőbe. És isteni lesz, nagyon nagyon finom!

986d7802-c5ef-49e0-a595-3338d37f7930.jpeg

El tudod képzelni, hogy valaha Magyarországon éljetek?

Hogy őszinte legyek, jelen pillanatban nem. Az elmúlt egy évben, kétszer voltam otthon, de gyerekek nélkül. Most abszolváltam a Budapesti Gazdasági Egyetemen turizmus és hotel menedzsmenten, angol szakon. Ha javulna az egészségügy és az oktatási rendszer, akkor viszont elgondolkodnék rajta. Hiányzik az ország persze, sokat gondolkodunk azon, hogy érdemes lenne-e hazaköltözni.

És azt esetleg, hogy más országban éljetek a jövőben?

Ha nyernék egyszer a lottón, akkor nyitnék egy kis panziót Vermontban, az Egyesült Államokban. Nagyon szeretnénk az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában vagy Hollandiában élni.

És akkor végezetül jöhet három villámkérdés?  Milyen nyelven álmodsz éjszaka?

Ez érdekes, valamikor magyarul, valamikor angolul, nagyon ritkán hollandul, de nagyrészt magyarul.

Jamie Oliver vagy Nigella Lawson? 

Én Gordon Ramsay-t szeretem, úgyhogy őt választom, ha lehet. :)

Kérlek fejezd be a mondatot: Az otthon ott van...

...ahol a gyerekeim! :)

939b4ea0-c6c6-498a-b777-2699abdec7fd.jpeg

 A rovat előző részében a világ másik végére, Új-Zélandra utaztunk, ahol Mariann mesélt az anyaságról. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon és a YouTube-on pedig egy pici betekintést engedünk az életünkbe.