Több mint két éve nem néztem tévét, nem olvastam hírekről. Nem vagyok otthon az aktuálpolitikai témákban és nem tudom, mik a felkapott bulvársztorik. Tudatos döntés eredménye ez. Miután várandós lettem, elhatároztam, hogy kerülöm az összes rám negatív hatást gyakorló médiumot. Tegnap este megtört a jég. Megnéztem a késő esti híradót. "Hét évet kapott a csecsemőjét halálra rázó férfi" állt a szalagcímben.

(kép forrása: pixabay.com)

2015-ben született meg első gyermeke a tettes férfinek és párjának. A kislányt többször érte bántalmazás, de csak azután emelték ki a családból, mikor már maradandó sérülést szenvedett. A hír arról nem szólt, hogy ezután az eset után miért nem índítottak a hatóságok büntetőeljárást az apa és az anya ellen. 2016-ban megszületett második gyermekük. A vád szerint az egyik éjjel sírva ébredt a két hónapos baba, de a férfi nem tudta megnyugtatni, ezért súlyosan bántalmazta. "Folyamatos sírástól a vádlott elvesztette türelmét, és indulattól vezérelt állapotban gyermekét nagy erővel megrázta, melynek következtében a gyermek feje a szoba egyik - pontosan meg nem határozható - berendezési tárgyához ütődött. Ezt követően a halkan sírdogáló, nyöszörgő gyermeket a vádlott még elaltatta, maga is lefeküdt aludni."- halljuk a vádiratot az ügyész szájából. A kicsi hajnalban rosszul lett, még a kórházba menet, a mentőautóban életét vesztette.

A bíróság végül kislánya maradandó fogyatékosságáért és kisfia haláláért hét év szabadságvesztésre ítélte. Hét év... Csengett a fülemben percekig. A jogi egyetem ötödik  szemeszterében ugyanígy csengett a fülemben a testi sértés szándékos és gondatlan esetei valamit a testi sértés minősített esetei című tétel. 

____________________________________________________________________

____________________________________________________________________

Az követ el gondatlanságból bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.

Mimi születése után a gyermekorvosunk első látogatása során többször, egymás után, erősen kihangsúlyozta, hogy soha ne rázzuk meg a babát, mivel a nyakizomzata, annyira gyenge, hogy a csöpp testéhez képest nagyméretű fejét nem tudja megtartani. A rázás hatására a gyermek agya elmozdul a helyéről és nekiütődik a kemény koponyának. Ez nagyjából olyan hatást okoz, mint egy frontális ütközés: maradandó sérülés vagy akár halál a következmény.

Szinte sértődötten hallgattam végig az előadását. Nem értettem mit képzel rólunk ez a nő? Tanult, tisztességes, rendes emberek vagyunk. Minek oktat ki minket ilyen szörnyűségekről? Akkor még nem tudtam, hogy a fáradtsággal vegyített tehetetlenség, kétségbeesés és  düh milyen hatást gyakorolhat egy emberre. A gyermek sírása ösztönből fakadóan olyan frekvenciát tud megütni, ami hosszú távon szinte az őrületbe kergethet. Vajon ennek a férfinek Mátraderecskén elmagyarázta a helyi orvos/védőnő, hogy minek mi a következménye?

(kép forrása: pixabay.com)

Nem olvastam az ügyiratot teljes terjedelmében, nem tudom, hogy az ügyész milyen büntetési tételt terjesztett elő a bíróság felé, így tisztában vagyok vele, hogy a televízióban ismertetett eset nem teljesen fedi fel a részleteket. Az viszont felfoghatatlan számomra, hogy két magatehetetlen gyermek élete és egészsége hét év szabadságvesztést ér.  

Amennyiben hét év után szabadul ez a férfi és újabb gyermeket nemz, mi történhet? Fel van készülve arra a magyar ellátórendszer, hogy ilyen esetekben kiemelten kezeljék ezeket a családokat? És amennyiben kiemelten kezelik, megakadályozható egy újabb tragédia? Ki lehet fejezni egyátalán években egy ember életének értékét? És vajon, mi a rosszabb, ha egy gyermeket testileg (esetleg lelkileg) nyomorítanak meg a szülei és úgy kell leélnie 60-70 évet vagy, ha az életét veszik el? És egyátalán, mennyit ér egy gyermek élete?