Első lépésként a tojásokat lazán verjük fel egy edényben, kaparjuk ki hozzá a vanília magját (a dolgosabb háziasszonyok elkapkodták a közértből az összes vaníliarudat, így 2 kupaknyi vanília aromával helyettesítettem) és keverjük össze az összes többi hozzávalóval, majd tegyük fel főni folyamatos kevergetés mellett. Amikor felforrt, vegyük le a tűzhelyet takaréklángra és a vanília héját távolítsuk el. Nagyjából 5 percig alacsony lángon kavargatva főzzük tovább. Vigyázzunk, az alja könnyen leég, a tojás könnyen becsomósodik! Amikor kellően homogén lett az ital, öntsük át egy üvegbe.
+1 TIPP Amennyiben vegánok vagyunk, a tojást hagyjuk el, a mézet pedig cseréljük le juharszirupra. Így az italunk nem lesz sűrű és sárga, viszont a fűszerezés könnyedén visszahozza a karácsonyi hangulatot.
Miután kihűlt egy jól záródó üvegben legalább egy éjszakát pihentethetjük, hogy az ízek jól összeérjenek. Hidegen és melegen is isteni mindkét variáció!

Egy lábosban összekeverjük a hozzávalókat. A szőlőlét ugyanúgy fűszerezzük, mintha bor lenne, ízlés szerint mézzel édesíthetjük. Én egy liter szőlőléhez fél-fél mokkáskanál őrölt fahéjat és őrölt szegfűszeget, negyed mokkáskanál szegfűborsot és 2 db csillagánizst tettem. Nem hagyjuk felforrni az italt, csak jól felmelegítjük! Egy termoszba töltve már csatlakozhatunk is a karácsonyi vásár forgatagához.
Egészségünkre!
Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe.
A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.