Miért karácsonyozik együtt 15 idegen nő?

Amikor két évvel ezelőtt megszületett Mimi, a férjemmel kötöttünk egy paktumot, miszerint mindkettőnknek minden héten van egy-egy szabad estéje. Előd zenélni jár a barátaival én pedig mostanában idegen anyukákkal vacsorázok, vagy épp a karácsonyra készülök.
hozzavalok_a_mezeskalacshoz.jpg

(a kép forrása: ITT)

Nagyjából fél éve ismertem meg Fannit az Anyabőrben blog íróját. Közös érdeklődési körünknek és talán azonos csillagjegyünknek is köszönhető, hogy elég hamar kialakult közöttünk egy barátság. Teázás, mozi, vacsora, koktélozás, közös családi ebédek sorra követték egymást. A közösségi médiás felületeken való becsekkolások után pedig érkeztek a visszajelzések, hogy milyen jó lenne csatlakozni hozzánk.

Az egyik elgörbülősebb este után Instagram Storiesban megkérdeztem, hogy hány anyuka követőmnek maradt meg a csajos estés kimenője, milyen sűrűn járnak szórakozni. A válaszok százalékos arányán megdöbbentem. A válaszadók több, mint fele nem jár el szórakozni, viszont nagyon szeretne. És ekkor jött egy isteni szikra... Mi lenne, ha tényleg csatlakoznának hozzánk az olvasóink?  Így született meg az Anyanass ötlete.

anyanass_statisztika.jpg

Novemberben megkerestem az általunk nagyon kedvelt Sophie Brasserie éttermet azzal, hogy lehet-e náluk zártkörű rendezvényt tartani. A pozitív válasz után elindultak az egyeztetések a tökéletes Márton-napi menüsorral kapcsolatban. Fanni tárgyalási készségeinek köszönhetően pedig igen hamar találtunk olyan vállalatokat, akiknek köszönhetően egy meglepetéscsomagot adhattunk át a vacsora résztvevőinek. Ezúton is köszönöm a DM Magyarországnak és a Demeter Chocolate-nak, hogy hittek bennünk. Így született meg az Anyanass programsorozat első vacsorája. Az Anyabőrben blogon olvashattok róla részletesebben, ITT.

marton-nap.jpg

És akkor visszakanyarodva a bejegyzés eredei témájához, az Anyanass második programját a karácsony jegyében szerveztük: mézeskalács sütögetés, forralt borral begbolondítva.  Az este helyszínébe beleszerettem! Iklodi Dóri gasztroblogger és Hack Barnabás szakács Újpest szívében megálmodták az Ételműhely gasztrostúdiót, ami igazából egy kreatív alkotó tér, ahol minden a gasztronómia körül forog. Az ételfotósok és gasztrobloggerek kedvükre fotózhatnak és forgathatnak, amihez minden eszköz a rendelkezésükre áll, a profin felszerelt konyhától kezdve, a styling eszközön át egészen az ehető virágokig.

anyanass_mezeskalacs2.jpg

Hihetetlen jó érzés a szervezés mellett szervesen résztvenni ezen az estén is. Öröm látni, hogy pár órára nem csak anyák, hanem olykor viháncoló fruskák, csapatjátékosok és odaadó barátnők is vagyunk. Volt, aki az itt készült mézeskalácsokat tette a fa alá, másoknak ez volt a havi barátnős programjuk, mert a gyerekek mellett bizony nem jutnak szóhoz. Remélem, minden résztvevő olyan feltöltdőve tért haza a családjához, ahogy mi Fannival. 
És hogy miért akar valaki idegen társaságban szórakozni? Egy korábbi bejegyzésemben írtam már az elmagányosodott anyuka jelenségről. Ezúton üzenem minden otthon orrát lógató anyukáknak, hogy van más választás! Keressetek akár egy internetes közösséget akikhez csatlakozhattok, vagy gyertek el a következő Anyanass programunkra!
the_life_with_mimi.png
A mézeskalácsok fő alapanyagát az aranyló termelői mézet és a legfinomabb anyanasst: a csokoládés mézet a Sági Méhészetnek, a kiszúróformákat és a fém süteményesdobozokat a Pepconak, az események pillanatképeit Magyar Kamillának, a cukormentes mézeskalácsreceptet pedig Halász Évinek az Anyaként is fitten bloggerének  köszönjük ezúton is. 

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 


A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után. Jelen írás dr. Endrész Előd szellemi terméke. A cikkben felhasznált képek forrása jelölve.