Anyaként is fitt(ebb)en

A várandósságom nem volt zökkenőmentes (ITT, ITT, ITT és még ITT is írtam róla), ennek köszönhetően hazatértvén a kórházból 15 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, mint akkor, mikor várandós lettem. Friss voltam és nagyon könnyednek éreztem magam. Az első hetekben szinte szárnyalltam.

gyerunka3.jpg

(fotó: Magyar Kamilla)

Aztán a kevés alvásnak, a rendszertelen étkezésnek, annak, hogy inkább Mimivel foglalkoztam mint magammal, szépen lassan visszakúsztak a ledobott kilók, az arcom nyúzott lett, a kötőszöveteim lazák, a melleimet is megviselte a közel 20 hónapos szoptatási időszak és sokkal idősebbnek kezdtem kinézni, mint amennyi valójában vagyok. Ez utóbbi megállapítást a szomszéd egyetemista fiú "jó napot kívánokkal" való köszönése napról napra erősíti bennem. Pedig, ha tudná, hogy pár évvel ezelőtt még én is a Morrisons asztalán táncoltam hajnalig... 

Hallottatok már testnevelés kegyelem kettesről? Én vagyok az a lány a suliból, aki soha nem tudott kötelet mászni, coopert futni, a szekrényugrásról már ne is beszéljünk. Amikor a sport iránti szeretetért és kitartásért kellett sorban állni, én valószínűleg elbambulhattam. 

Néhány hete, amikor már 3 perc táncikálás vagy 500 méter séta után azt javasoltam a kislányomnak, hogy majd apa átvesz, majd ő táncol Veled, majd ő hoz tovább, mert a anyának fáj a háta, a lába, a karja, a mindene, akkor vettem egy nagy levegőt, tudtam, ez így nem mehet tovább. Nem a bikini-body miatt éreztem, hogy meg kell mozdulnom, hanem magamért, magunkért.

gyerunka2.jpg

Ekkor jött velem szembe a Gyerünk Anyukám  8 hetes Nagy súlyrakezdő programja, heti 3x40 perc otthoni edzéssel és 4 hetes komplett étrenddel. A programot több, mint 100 sorstársammal együtt csináltuk végig. Mindannyian egy cipőben jártunk, azaz mindenki anyuka volt hasonló problémákkal és napirenddel. Mindenki küzdött az éjszakai szoptatással, a dackorszakkal, az állandó bölcsődés betegségekkel és legfőképpen a régi rossz szokásokkal. Egy zárt Facebook csoportba szerveződve motiváltuk egymást napról napra. Sosem hittem vona, hogy egy nehéz nap után este tízkor felveszem az edzőcipőm és 40 percet pilatesezek. Nagy ösztönző volt, az is, hogy a résztvevőket véletlenszerűen csoportokba osztották, akik között kimondatlanul is egy verseny jött létre. Nehogy már rajtam múljon az aranyérem! :D

És hogy mi volt a megfogalmazódott célom a programmal? Szerettem volna magam újra könnyednek érezni, szerettem volna újra begombolni a legtutibb farmeromat és ami a legfontosabb rengeteget táncolni nyakamban Mimivel. És akkor lássuk a számokat: a programot 83%-ban teljesítettem, aminek köszönhetően -5 kilótól és közel -25 cm-től szabadultam meg.  Pontosan egy ruhamérettel lettem kisebb. Nem rossz, mi?

gyerunka1.jpg

Most, a 8 hetes program végeztével előfizettem a videótárra, így több, mint tízféle óratípus közül választhatok az erőnlétemhez, kedvemhez mérten. Minden héten 8-10, bármikor indítható online edzés van fent a Gyerünk Anyukám oldalán. Én dönthetem el, hogy mikor és mennyit, milyen formában edzek, akár pizsamában a duplókockák között. És ami egy szuper lehetőség, hogy egy hétig ingyen kipróbálhatjátok Ti is, csak regisztráljatok az oldalon és induljatok el egy egészségesebb élet felé. 

Ha Neked is hiányzik rendszeres mozgás az életedből, képtelen vagy időt szakítani rá a munkád, a gyereked vagy egyéb kifogás miatt, akkor mutatok egy másik kihagyhatatlan lehetőséget. 2018. május 14-én indul az Éva Magazin és a Gyerünk anyukám egyhónapos közös kihívása, amely segítségével a mindennapos mozgás szinte észrevétlenül kúszhat be az életedbe. Csatlakozz a #Van20percem - Minden napra egy egészséges kihívás! csoportba és legyél Te is anyaként is fitt(ebb)!

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.

Címkék: lifestyle test momlife