A kórházi hét végén beléptem a 13. hétbe, ezzel elkezdődött a második trimeszter. Nagyon vártam már a genetikai ultrahangot. Tudtam, hogy nagyon profi géppel vizsgálják meg a babát, ezért titkon reménykedtem benne, hogy azt is megtudjuk, fiút vagy lányt hordok a szívem alatt. Erre nem került sor, mivel a vizsgáló orvos egy egy centiméteres vérömlenyt látott a méhlepény aljánál. Ezzel a veszélyeztetett terhességi státuszom duplán megerősödött. Ameddig nem szívódott fel szigorú pihenés várt rám. Nem emelhettem, nem sportolhattam és a szexuális életünket is a nullára kellett redukálni.

(A fenti fotóval hoztam nyilvánosságra az online felületeken, hogy bővül a családunk.)

Másnap a nőgyógyászom megerősítette ezt a tényt. Viszont ő látott valamit a baba lába között. 70%-ban biztos volt benne, hogy kisfiúnk lesz. Tudtam! Annyira éreztem! (Ennyit az anyai megérzésekről… :D )

(A fotót úgy kell nézni, mintha egy üvegasztalon ülne a baba, mi pedig alulról kukkolnánk.)

A következő négy hétben nyomtam az ágyat. Olvastam, sorozatokat és filmeket néztem. És persze terveztem a kisfiúnk szobáját. Elkezdtem babaruhákat vásárolni interneten keresztül és álmodoztam szüntelenül. Elképzeltem, ahogy nőnapon a két legfontosabb férfi az életemben - a fiam és a férjem - virággal köszönt. Láttam már magam előtt, hogy mennyire el fognak kényeztetni. Na, meg persze azt is, ahogy már ketten imádják a főztömet. Álmodoztam az anyák napi műsorokról, arról, hogy milyen vagány, helyes, illemtudó fiam lesz. Mindenkinek kezicsókolomot fog köszönni, ahogy az apja, mert az úgy, de úgy imádom. És kinyitja majd az ajtót a tanár néni előtt. A nevét illetően nem jutottunk dűlőre, de nem izgatott, volt még időnk bőven.

Heti egy-két órára kimozdultam otthonról, nagy felüdülés volt. Meglátogattam a fogorvost, mert bizony a várandósságnak egészséges fogakkal és szájüreggel kell nekiindulni.  Hivatali ügyeket intéztem: megváltoztattam a lakcímemet, megújítottam a jogosítványom, valamint a TAJ kártyámat 1,5 év után végre a férjezett nevemre írattam.

A hányás még mindig boldogította a napjaimat és én még mindig nem tapasztaltam meg a mindenki által emlegetett kívánóságot és zabálási ingert. Lasszóval kellett fogni egy-egy ételt, ami megfelelt a szervezetemnek. A kedvenc gyümölcsömet, az epret például parfüm ízűnek éreztem. Semmi sem volt jó.

Egy hónap múlva a 18. héten újabb nőgyógyászati vizsgálaton még mindig nyugalomra intett az orvosom, hiszen a hematóma nem mozdult. Jó hír, volt, hogy nem nőtt, viszont felszívódás jelét sem mutatta.  A vizsgálat végén foghegyről feltette A kérdést: „Említettem a múltkor, hogy kislánya lesz?”

A szemeim hatalmasra kerekedtek. A szívem elkezdett kalapálni. A gyomromban pillangók repdestek, mint amikor szerelmes lesz az ember.

„Kislány? Azt mondta kisfiú.”

„Haragszik? Csalódott?”

Egyből Janikovszki Éva szavai jutottak eszembe: „Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!” Világ életemben kislányt szerettem volna. Mikor babát terveztünk akkor kezdtem el magam tudatosan tréningezni, hogy milyen lehet fiús anyukának lenni. Instagrammon fiús anyukákat követtem, a villamoson is srácokat láttam mindenütt a mamájukkal. Tényleg mindegy volt akkor már, hogy fiú lesz vagy lány.

Kislányként titokban olvasgattam anyukám szépségtitkokat rejtő könyvét. Abból ismertem meg a szuper D.I.Y. élesztős arcmaszkot, amitől olyan selymes volt a bőre. Tudtam, hogy egyszer én is szeretnék egy ilyen minden női fortélyt, minden boszorkányságot rejtő könyvvel kedveskedni majd a lányunknak Emmának. Igen, már a kapcsolatunk elején tudtuk, hogy egyszer lesz nekünk egy Endrész Emmánk. Annyira biztos voltam benne, hogy 2011-ben dedikáltattam is neki Takács Nóra Hogyan legyek jó nő című noteszét, amely szépségápolásról és egészségtudatos életvitelről szól. A túlsúlyomnak köszönhetően nem kellett nagyon magyarázkodnom, azt mondtam, hogy a pocakomban növekedő kislányomnak ajánlom ezt a könyvet. Nóra zavart mosollyal az arcán megsimogatta a hasam és teljesítette a kérésem.

 („Emmának a világ várhatóan legszebb kislányának szerető anyukájától!”)

UPDATE

És, hogy a fenti ultrahangos kép miért is vezette félre a doktornőt egy ábrával magyaráznám meg. :) 

 (kép forrása: link)

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.