Január 7-én reggel arra keltem, hogy a macska épp az alomban kapar. Először csak hallottam, aztán éreztem is. Nem csak az orrom, hanem a gyomrom is. Ilyen örömmel még soha nem hánytam. Kacagva szökkentem a Férjem felé: „Képzeld hánytam, hánytam!” Mint egy kisgyerek, aki a karácsonyfa alatt megtalálta az ajándékait.

Délutánra volt időpontunk az új orvoshoz. Együtt mentünk a Kispapával (hihi). Szerettem volna, ha mindenképpen látja ő is a gyermekünk. Bár kétségem nem volt afelől, hogy nem kötődne a babához eléggé. Az apukáknak kevés jut a várandósság öröméből, nekik ez nem egy intenzív érzelmi időszak. Mert az elején ugye az émelygéseket leszámítva nincs kézzelfogható jele az egésznek. De erről majd egy vendégbejegyzésben azt hiszem ő is szívesen beszámolna.

Kedves volt a doktornő, mégis határozott és kimért. Nem akartam az első alkalommal rá rontani, így egyedül mentem be. Gondoltam, megbeszéljük az elméleti dolgokat és majd együtt behívjuk a Férjemet.Elmondta, hogy normális, hogy nincs étvágyam és emiatt fogyok (volt is miből). Ne aggódjak, a kisbaba elveszi azt a vitamint, ásványi anyagot és táplálékot, amire neki szüksége van. A hányás pedig épp a tankönyvieknek megfelelően a 6. héten köszöntött be. Még 6-7 hét és elmúlik. Próbáljak mindig kicsiket enni, rágcsáljak háztartási kekszet. A hideg víz kortyolgatása is segíthet. Májusban voltam utoljára rákszűrésen, az egy év nem telt el még, ám a korábbi kortörténetre tekintettel, a biztonság kedvéért  megcsinált egyet.

És jött a lényeg! Felfeküdtem a vizsgálóasztalra és hüvelyi ultrahanggal megvizsgált. Egyből tudtam mit kell nézni. Ott kuporgott a méhemben. A doktornő mondta, hogy nézhetünk egy szívhangot, de ne legyek csalódott, ha még nem hallatszik semmi. Dobogott. Mit dobogott, dübörgött az a kicsi szívkezdemény. Egyszerűen hihetetlen mire képes az emberi szervezet. Két sejtből lesz egy harmadik. Aminek 4 hét elteltével már dobogó szíve van.

Csak potyogtak a könnyeim. Nem lehettem egy szokatlan látvány. Gondolom ilyenkor mindenki meghatódik. Az ultrahangkészülék mellé be is volt készítve egy doboz papírzsebkendő.

A vizsgálat végeztével minden kérdés törlődött a fejemből, amit fel akartam tenni még. Boldogságtól ittasan tántorogtam ki a vizsgálóból a Férjem pedig pattant fel a váróban és igyekezett volna befelé.

„Már végeztünk. Kisbabánk lesz.”

Nagy kő esett le a szívéről. Most már ő is el merte hinni. „És miért nem hívtatok be?”

„Elfelejtettelek Mumi.”- öleltem át pirongva.

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.