Nálatok laknak-e állatok?

,2009 nyarán két lakás között ingáztunk; az akkori csajos albérletem és a mostani otthonunk között. Szeptember 1. napjával azonban hivatalosan is összeköltöztünk a Férjemmel, aki eme jeles nappal úgy gondolta, kapcsolatunk valóban új szintre lépett: szükségünk van egy cicára. 

Így lett egy hatalmas vörös perzsa anya és egy utcai cirmos apa kereszteződése a mi elsőszülött gyermekünk. Ő Szofi. 

szofi.jpg 

Tudjátok, az embereket két csoportba oszthatjuk. Vannak a kutyások és vannak a macskások. Hát én sosem voltam nagy cicabarát. De mióta Szofit ismerem, megváltozott a világ. Különleges kapcsolat van kettőnk között mióta hazahoztam. Már az első éjszakát is rajtam töltötte. Igen, a hátamon aludt hónapokig.

Szinte napra pontosan két év elteltével az én drága jó Férjem úgy gondolta, hogy a macskánk - amíg mi dolgozunk - unatkozik. Tehát szüksége van egy kutyára. Mármint Szofinak. Nem szerettem volna kutyát. Túl nagy felelősséggel jár. Egy kutya az már szinte gyerek. Munka után sietni kell haza, nem utazgathatunk szabadon, minden programot hozzá kell igazítani.

"Mentett kutyus. Szüksége van egy családra. Csak menjünk el megnézni az átmeneti befogadójához.” Menjünk. Gondoltam, abból még baj nem lehet.

A látogatásunk alatt kétszer pisilt be. Egyszer a konyhába, egyszer az ágyba. Fél éves volt akkor Fagyi a becslések szerint. (Fagyi??? Milyen egy dinka név ez?!) A IX. kerületben élt egészen odáig. Egy sötét földszinti egyszobás lakásban, egy háromtagú családnál, másik négy kutyával együtt. Az ebek egy kanapéra végezhették a dolgokukat. Életében soha nem járt utcán. A kicsi kutyákat nagy becsben tartották. Ám amint megnőttek... inkább nem részletezem. Fagyi már a tini korosztályba tartozott. Sokszor kapott verést a gyermek gazdájától is. Ételt annál kevesebbet. 

ketjobarat.jpg“Nem jöhet velünk haza!” - suttogtam a Férjemnek. Távozásunkor kiszaladt utánunk a gangra. Szinte elénk állt, sokatmondó tekintettel a képén nézett fel ránk. Már akkor gondolhattam volna, hogy nem egyszerű esettel állunk szemben.  

Másnap hazahoztuk.

Azt hiszem itt kezdődött a szülővé érésünk első etapja. Kikutatta a csokoládékat, több táblát magáévá tett, majd belehányta a kedvenc fotelomba. Az ágyra pisilt, hiszen ugye neki ez volt a megszokott. Öklömnyi nagyságú lyukat kapart a kanapé két sarkába. Miután leszokott az ágyba pisilésről, a kutyus pelust kikerülvén, a parkettánkra pisilt, hólyagosra áztatva azt. Megette az almákat, a csutkát visszatette a gyümölcskosárba. Naponta koncerttel szórakoztatta a szomszédokat, akik fenyegető levelekkel hálálták meg ezt. A gyerekeket pedig gyű-lől-te, mindet meg akarta harapni.

Szinte napra pontosan négy év telt el mikor is úgy gondoltunk, Szofi és Fagyi unatkozik, kellene nekik egy baba. :D

csalad_2.jpgA babahír bejelentésekor az első kérdések között szerepelt a “Mi lesz Fagyival?”.  A férjem szülei Gyulán élnek kertes házban. Nekik is van kutyusuk, Fagyi legjobb barátja. Így tudtuk, hogy van még egy szerető hely, ahová Fagyi bármikor mehet. Ugyanakkor ezt a gondolatot igyekeztem nagyon távol tartani magamtól. Az állatainkat tényleg gyermekeinkként kezeljük. És A kisherceg-ből is jól megtanultuk:

“Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Szofitól nem kellett tartanunk, Fagyiban pedig nagyon bíztunk. A várandósságom alatt nagyon védelmezett. Folyton bújt a pocakomhoz, fél méterre sem ment mellőlem. Tudta, hogy van bent valaki. Mikor Mimit hazahoztuk, bevetettük a "jó kistestvér csel"-t. A hordozóba betettünk egy plüssállatot, amit kvázi a baba hozott a kutyusnak. Reméltük, hogy megérti Fagyi, hogy ezt Mimótól kapta. Egyébként azóta is az a kedvenc játéka.

fagyi.jpgMorgott miatta valaha? Igen.  Megakarta-e harapni Mimit? Soha! De egy percig nem hagytuk/hagyjuk vele egy légtérben kettesben. Azt hiszem kezdetben egyébként nem fogta fel, hogy ő egy emberpalánta. Emellett sajnos sokkal kevesebb törődés jutott neki (is). Féltékeny lett. Majd depressziós. Nem evett. Orvosról-orvosra hordtuk, mire be kellett látnunk lelki alapú a probléma. Tudatosan kezdtunk el vele sokkal-sokkal többet foglalkozni. A barátnőm a heti látogatásokkor látványosan vele foglalkozott, a család kényeztette. Több mint fél évnek kellet eltelnie ahhoz, hogy megtörjön a jég. Sosem fogom elfelejteni Fagyi első pusziját, amit Miminek adott. Sírva fakadtam. Hatalmas kő esett le a szívemről. Szereti. Elfogadta és szereti. Ezután Fagyi étvágya és az életkedve is visszatért.  

Mára ott tartunk, hogy együtt játszanak. Mimi dobálja Fagyinak a labdát, Fagyi pedig (aki sosem szeretett labdázni) majd kiugrik a bőréből. És így lett a harmadik gyermekünk első szava Vava.  

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe.  

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.