Lehetek-e még inkább anya?

Lassítva játszódik le bennem a kisfilm, ahogy Mimi meglátja a születésnapi tortáján szikrázó tüzijátékot. Az apró tappancsok topogni kezdenek, a husi kezecskék izgatottan az asztalra tapadnak, a nyelvecske kicsúszik a szájából és a térdek megállás nélkül rugóznak. A bal oldalán térdelek, minden szempár ránk szegeződik. Összeszorul a torkom. Tudom, hogy ez az a pillanat amit újra és újra látni fogunk a fényképalbumban.orom.jpg

"Ez az első születésnapom volt és aki mellettem van,  ő az anyukám." - hallom a húsz évvel későbbi Mimó hangját, amint tárlatvezetést tart a szerelmének.

Én. Én vagyok az az anya. Én vagyok mellette.

torta.jpgEddig is tudtam, hogy én vagyok az anyja. Micsoda hülyeség. Hogyne tudtam volna?! Az elmúlt egy év minden percét intenzíven megélem. Mindig csak ő jár a fejemben. Ha vásárolni indulok magamnak semmit nem találok, de neki a fél boltot bepakolom a bevásárlókosárba. Miután letettem aludni, az ő fotóit, videóit nézem. A közösségi oldalakon már csak baba-mama csoportokban vagyok benne. Az internetet csak hozzátáplálással, mozgásfejlődéssel, neveléssel, godnozással kapcsolatban bújom. Bemászott a bőröm alá. Belém égett. 

Rám néz. Csillog a szeme. Olvasok a gondolataiban. Nem fogja fel amit lát, de tudja, hogy minden neki szól, minden róla szól. Nézi, hogy nekem mi a reakcióm. És akkor BUMM. Belém hasít az érzés, hogy most még inkább anya vagyok, mint öt perccel korábban. Mintha szintet léptem volna, mint amikor Super Mario megszerzi a varázsgombát és megnő tőle. 

Egy éve anyává lettem. A mai volt életem legszebb születésnapja. Köszönöm!

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.