Az első mini(s) nyaralásunk

A megtakarított pénzünket élményekre szeretjük költeni és az utazás az, amire nem sajnálunk egy fillért sem. Ha álommunkát kellene megnevezni, akkor minden bizonnyal mi lennénk a leglelkesebb utazás tesztelők. :D Tavaly, nyáron mikor Mimit vártuk, nem mertünk nekivágni több hetes kalandtúrának. Ez volt hosszú idő után az első nyár, hogy nem nyaldosta tenger a lábunkat. Bevallom, azóta vágom a centit az idei nyár beköszöntéig.

nyugi.jpg

szurikata.jpgMegoszlanak a vélemények - még nálunk családon belül is - arról, hogy utazzunk-e babával vagy sem. Nálunk mindkét oldalról vidéken élnek a nagyszülők. Így Mimi már - és sofőr apa is - edzve van az akár három órás úthoz is. Tisztában vagyunk azzal, hogy gyerekkel nem lesz olyan a nyaralás, mint azelőtt. Nem fogunk frappékat kortyolva regényeket kiolvasni egy nyugágyban, nem búvárkodunk kettesben amíg a búvárszemüveg a fejünkre nő, nem koktélozunk reggelig. Helyette viszont hármasban gyűjtjük majd a kagylókat, homokvárakat építünk és nagyokat pancsolunk. Ezen gondolatok mentén szervezzük az idei utazásainkat. Az elmúlt pár napban csináltunk is egy főpróbát.

 

mommy_mia_box.jpgA Mommy Mia-s lányok idén tavasszal, immáron harmadik alkamommal szerveztek egy szuper mamatábort a felsőtárkányi Bambara Hotelbe. Ezt a majdnem 48 órát az anyukatársak kényeztetése, szórakoztatása köré építették fel. Készültek pamutvászon mintázó workshoppal, sminkoktatással, életvezetési tanácsadással fűszerezett interaktív beszélgetéssel, tombolával, valamint egy családi mini fotózással is. Apukáknak szervezett táborról még nem hallottunk, így megbeszéltük, hogy ez a pár nap a közös pihenésről, szórakozásról fog szólni, hiszen a hétköznapok olykor nem csak engem gyűrnek le. Ennek fényében nem vettem rész a lányok által menedzselt összes programban. Talán, ha nagyobb lesz majd Mimi, könnyebb szívvel lépek le napközben is pár órára.

Mimó 8 hónapos (te jó ég, 8 hóóónapos!) így a szálloda nyújtotta összes lehetőséget nem tudtuk teljeskörűen igénybe venni. Viszont bátran állítom, hogy egy ilyen idős baba is élvezi a levegőváltozást. Többet aludt és evett, mint az otthoni környezetben, sírásnak vagy nyűgösködésnek nyomát sem láttuk.

apa_pihen.jpgFoglalásakor jeleztem a szálloda felé, hogy fürdőkádas szobát szeretnénk, aminek semmi akadálya nem volt. A nulladik szinten pont a szurikáták kifutója mellett laktunk. Hát ez egy fantasztikus ötlet a szálloda részéről. Ezek a cuki szőrmókok fél órákra le tudnak kötni minket is, nemhogy a gyerekeket. A mobil babaágyban ágynemű, babatörölköző és egy kedves ujjbáb várta a legkisebb vendéget, a fürdőszobába pedig egy babakádat is bekészítettek. Engem pedig - illetve egy roppant kedves figyelmesség erejéig apukát is - egy Mommy Mia meglepetés doboz várt. Köszi Lányok! Nagyon eltaláltátok! Miután kicsomagoltunk, és másodszorra is megcsodáltuk a rókamangusztákat, célbavettük a dzsungel játszóházat. Bár nem kifejezetten a Mimi koroszályának lett tervezve ez a szoba, azért a labdák, a színes fények, a forgó, lengő tárgyak őt is lekötötték.

vacsi.jpgNálunk elég korán lövik fel a pizsamát, így a vacsorát és a tábor megnyitóját is átaludta Mimi (éljen a csatos hordozó!). A szálloda bárjában egy afriaki fűszerezésű üdvözlő koktélt szolgáltak fel a Férjemnek, nekem pedig egy pohár gyermekpezsgővel kedveskedett a szálloda.

Tisztában voltunk vele, hogy baba- és gyermekbarát szállodába érkezünk, azonban a vacsora során nagyon meglepődtünk. A svédasztalos pult végén több féle menüből választhatott az aprónép, a babáknak pedig só- és cukormentes bébiételeket, tejpépeket és babavízet tálaltak fel. Gyermekevőeszközök, tálak, tányérok, poharak és különböző alakú babakanalak segítették, hogy minél több finom falat csússzon a pici pocakokba. A saját üveges ételünket kézségesen megmelegítették és pont fogyasztható hőmersékleten hozták ki az asztalunkhoz.

workshop.jpgMásnap délelőtt Nemes Iringó, a The Sorting Bags alapítója bevezetett minket a vászontáskák kézzel történő mintázásának rejtelmeibe. Ami nekünk általános háztartási hulladék, Iringó kreatív szemléletében különféle nyomdázási eszköz. Pecsét parafadugóból, zsinórból, radírból, ruhacsipeszből? Május 26-án egyébként bárki készíthet magának saját vászonzsákot, amik később uzsonna vagy tornacucc tárolásához, kirándulásokon kincsek gyűjtéséhez, esetleg ruhák szortírozásához használhatóak. Éljen a környezettudatosság!

wellness.jpg

 

Délután a wellness részlegben múlattuk az időt. Mimi három hetes kora óta minden este velünk fürdik nagy kádban, nagy vízben, így a lubickolás nem volt számára ismeretlen. Azonban arra nem számítottunk, hogy alig lehet majd kivinni a medencéből. Valódi kis hableánnyá változott. A szálloda egyébként kifejezetten gondoskodik a felnőtt vendégek kikapcsolódásáról és pihenéséről is. Néhány medencébe, étteremrészbe vagy folyosóra kizárólag a mamák és a papák tehetik be a lábukat. Ilyen terület a panorámás pihenőszoba is, melynek bő fél órára vendége lehettem. Egy kókuszolajos frissítő talpmasszázs repített a nyugalom szigetére.

tombola.jpgVacsora után gyermeki izgalommal terítettem ki a bárpulra tombolaszelvényeinket. Legalább annyira izgatott voltam, mint a számhúzóbizottság gyermek tagjai. Utoljára szerintem általános iskolában farsangkor volt ilyen élményem. Ééés dobpergés, fanfárok, trombitahad... a legelső nyerő szám a miénk volt! El sem hittem. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nyertem életemben. A Yamuna Natural Beauty egy öt darabos kézzel készített fürdőbombát rejtő dobozát nyertük. Később pedig fortuna ismét mellénk, azaz mellém szegődött. Mert a Bozoki Kids Fashion hátizsákja az enyém lett. A 30 nyereményből álló tombolasorsoláson befolyt összeggel nem mellékesen a Tündérpakk Alapítvány munkáját támogattuk.

 

csaladi.jpg

Harmadnap, a tábor utolsó napján egy 20 perces családi fotózáson vehettünk részt a Virgartfotó jóvoltából. Ezúton is köszönjük Virág végtelen türelmét, hiszen tudjuk: szülő tervez, baba végez. ;) Az elkészült fotókba még nem nyertünk betekintést, de a referenciák alapján nincs kétségünk az eredmény felől.

Ahogy pakoltunk a kocsiba, egy irtó helyes jelenetnek lehettünk szemtanúi, amit ha videóra rögzítettem volna, elég lenne ennek a bejegyzésnek a helyére betenni. Egy négy év körüli kisfiú nővérével és szüleivel állt a parkolóban és szipogva ennyit mondott:

"Nem akarok haza menniiiiiiiii!"

UPDATE: Hazaérkezvén észleltük, hogy Mimi törőlközője ott maradt a szállodában.  Két nappal később már hozta is a postás. A postai költségeket a szálloda magára vállalta, ami azt gondolom nagy fokú udvariasságra vall.

 Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.