Gourmand baba

Két hónappal ezelőtt a frontoknak, a hold állásának vagy a pelenka szorosságának köszönhetően egy igen csak nyűgös nap köszöntött be hozzánk. Bárhogy próbáltam kizökkenteni Mimót a hangulatából, vakvágányra futottam, míg nem a szemem a várakozó bébiételeket rejtő dobozra nem tévedt.


banan_javitott_1.jpg

A hozzátáplálás képezi az egyik legnagyobb vita tárgyát az anyukák körében. Facebookon minden féle (kizárólag egészséges ételek receptjei, eszmecsere, BLW, stb.) zárt hozzátáplálós csoport létezik, számos közösségnek tagja is vagyok. Csak úgy csendes megfigyelőként. Egy gyöngyszemet szeretnék megosztani Veletek, hogy alátámaszthassam az iménti állításom.

A WHO jelenlegi ajánlása szerint (a gyermekorvosunk és a védőnőnk is ezt az irányt követi) az anyatejjel táplált gyermekek hozzátáplálásának elkezdése a csecsemő a hatodik hónapjának betöltése után ideális. Két hét választott el attól, hogy Mimi betöltse a bűvös hat hónapot és két perc attól, hogy az agyam szétdurranjon a fejhangon való sikításától. Felbontottam egy bio 100%-os baba almalét. Nyers alma, saját kézzel préselt levével szerettem volna elkezdeni a hozzátáplálást. Olyannyira biztos voltam benne, hogy hat hónapnál korábban nem fogom anyatejen kívül mással etetni, hogy még almareszelőt sem vásároltam előre. Ezért győzött a bolti gyümölcslé. Szigorúan csak két babakanállal kínáltam meg (első gyerekes anyuka para). Fintorgott, de a hiszti elmúlt. Este beszereztük az almareszelőt, másnap az általam készített almalét itta. Mit  itta… nyakalta. Méghozzá öt babakanállal. :D Másnap pedig amennyi jól esett neki.

Egy hétig almalé volt a tízóravampir.jpgi. Fő a fokozatos bevezetés. Azóta a repertoár már bővült őszibarackkal, banánnal, meggyel, körtével, burgonyával, batátával, sütőtökkel, céklával, sárga- és fehérrépával, cukkinivel, rizzsel valamint csirkehússal. Mimi – leszámítva élete első öt napját – kizárólag az anyatej ízét és állagát ismerte. Elég megszokni nekik az új ízeket, a gyomrának az új tápanyagokat. Nem szabad egyből péppel terhelni a szervezetüket. Az óvatosabb anyukáknak az öt napos, a bátrabbaknak a három napos bevezetést ajánlja a szakirodalom. 

A gyermek 1000 napja (a fogantatástól a harmadik születésnapjáig) a legmeghatározóbb időszak az életében. Már a várandósság alatt elhatároztam, hogy kizárólag minőségi ételekkel fogom kínálni Mimit. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy a cukor, a só, az ízfokozók és tartósítószerek nem kiiktathatóak az életünkből. Mi sem élünk „szűziesen”, mégis az első időszakban nagyon figyelek az egészséges táplálkozás alapelveire. Ezen gondolatmenet alapján úgy döntöttem, beruházok egy pároló és pürésítő gépbe, megkönnyítve ezzel a mindennapos főzőcskézést.

Azonban vannak olyan helyzetek, amikor segítségül kell hívnunk a bolti ételeket. Például amikor gyermekem öklendezik a szeretettel készített ételt megkóstolva, vagy nemes egyszerűséggel a képembe köpi. Illetve valószínű, hogy az utazások, nyaralások során nem fogom magammal vinni a hasznos kisgépet, amit egyébként minden anyukának bátran ajánlok. 

hamame.jpgAz elmúlt hetekben lehetőségünk nyílt tesztelni a Hamánek Happy Fruit gyümölcsös desszerteket. Saját felhasználásra és kisgyermekes ismerőseinkkel való közös kóstolásra is 4-4 x 190 g bébiételt kaptunk különböző ízekben. A termékek kizárólag 100%-os gyümölcstartalommal bírnak, ami nagyon szimpatikus számomra. Az építő jellegű kritika azonban elég hamar megfogalmazódott bennem. Ezeket a termékeket a gyártó négy hónapos korral fogyasztató ajánlással látta el. Nem gondolom, hogy egy négy hónapos csecsemő számára ildomos táplálék az alma őszibarackkal és bodzával, az alma őszibarackkal és banánnal, az alma sárgabarackkal és őszibarackkal vagy az alma sárgabarackkal és eperrel.  Különböző országokban más-más ajánlásokat vesznek figyelembe a hozzátáplálás bevezetésekor. Magyarországon almát kóstoltatnak először a gyermekekkel, egyes országokban viszont inkább a zöldségeket preferálják jobban. A Hamé egy cseh élelmiszeripari vállalat. Előfordulhat, hogy az ő ajánlásaik sem egyeznek a hazaiakkal. Itthon a sárgabarackot nyolc hónapos kortól, az epret egyes szakirodalmak egy, mások két éves kortól javasolják. Mivel a hazai ajánlásoknak megfelelően haladunk a hozzátáplálás útján, ezért a négy étel közül kizárólag az alma őszibarackkal és banánnal készült desszertet tudtam Mimivel megkóstoltatni, ami első ízlelésre savanyúnak bizonyult számára, annak ellenére, hogy már mind a három gyümölcs bevezetésre került nála. Másnap viszont jóízűen fogyasztotta uzsonnára. Ezúton is köszönjük a lehetőséget. 

És hogy állunk most két hónappal az első „falat után”? Nem sietünk sehova. Étkezést kiváltani még nem sikerült, jobb napokon 80 gramm lecsúszik. A kedvenc eledele az anyatej. Nem hiába… Gourmand lesz ez a gyerek.

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe. 

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után.