A kilenc hónap férfi szemmel
2017. március 16. írta: thelifewithmimi

A kilenc hónap férfi szemmel

Apa így lát minket

Igazból lehet, hogy én vagyok furán összerakva, de én szerettem volna gyereket. Főleg, miután megtaláltam azt a nőt, akire nem csak a saját, de a közös gyermekünk életét is rá mertem bízni. Korábban sem volt olyan jellegű hobbim, vagy kiterjedt baráti köröm, aminek a feladása, vagy ideiglenes takarékra tétele maradandó lelki sérülés okozhatott volna. Persze nem remeteként éltem, félreértés ne essék, egy zenekarban játszok, ami a családon kívüli igényeimet tökéletesen kielégíti. De meg lehet találni az egészséges egyensúlyt, hogy ne kelljen mindent hanyagolni, csak tudni kell kompromisszumokat kötni.


Szóval a lényeg az, hogy én világéletemben szerettem volna gyereket, nem féltem soha, hogy Timi egyszer majd bejelenti, jön a baba. Sőt mikor elhatároztuk, hogy most már minden készen áll a kis jövevény érkezésére, ugyanúgy vártam a csík megjelenését, mint Ő.Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy mekkora csalódás ilyen felfokozott állapotban azt a hírt hallani a hónap végén/elején, hogy megint nem sikerült... 
Amikor aztán az ominózus reggelen felkiáltott, hogy „Mumi, kisbabánk lesz!” én úgy ugrottam ki az ágyból, mintha kilőttek volna. Aztán elkezdtük vizsgálni a terhességi tesztet, hogy valóban jól látjuk, amit látunk. Timi meg volt győződve a sikerről, én kicsit szkeptikusabb voltam. Mert hát az a csík igazán halovány volt, igazából számunkra is leginkább a benne való hit tette láthatóvá.

keszul_a_baba-lak.jpgAztán persze jöttek a dolgok, amikről az ember csak ilyenkor szerez tudomást (legalábbis én igen). Az tiszta volt, hogy három hónapos koráig nem szokták elárulni az örömhírt, de hogy egy pozitív terhességi teszt még mindig nem bizonyosság, az új volt. Tehát akkor még nem lehet teljes szívvel örülni, mert akár fel is szívódhatott azóta a kisember. Timi már írt a nőgyógyász mizériáról, szóval még későbbre tolódott, amikorra biztosat tudhattunk.

Ezt követően jönnének a boldog terhességi hónapok, bla,bla,bla. Ezt nyilván mindenki hallotta, hogy ilyenkor minden szép, minden jó, sokat eszik, sokat sír a kismama, stb, stb. Na, nálunk Timi alig tudott enni eleinte és olyan hányingere volt mindentől, hogy egy alapból tízperces séta fél óráig tartott. „Jajj, itt dohányoznak, menjünk át a túloldalra, jajj, ott meg pékség van, büdös jön ki onnan”. Aztán jött a vészes terhességi hányás, ami szintén okot adott az aggodalomra. Szerencsére a baba és a mama is átvészelték ezt az időszakot és jöhetett a zabás utolsó két hónap, de Timi itt is figyelt arra, hogy ne essen túlzásba. Nagyon büszke vagyok rá az akarata és a kitartása miatt.


És ami nálunk természetes, én besegítettem a házimunkába, bár ez korábban is így működött nálunk. Hogy ez most mennyire ciki, vagy sem, azt döntse el mindenki maga. Az egy dolog, hogy minden férfi természetesen egy szál kockás flanelingben szokott órákon át fát vágni, de nekem nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha el kell mosogatni, vagy ki kell teregetni.


De kanyarodjunk vissza a szülésre, mert ennek a bejegyzésnek ez lenne a témája. A terhességről több szót nem ejtenék, Timi tökéletesen összefoglalta a korábbi posztjaiban.
Apás szülést terveztünk, mert tudtam, hogy ilyen helyzetben jól jön a segítség és át akartam élni, amikor a gyermekünk kidugja… valamilyét. Timi korábbi műtétje miatt félő volt, hogy természetes úton nem fog megszületni, de amilyen hardcore csaj, a nehezebb utat választotta és belevágott (később meg belé, de haladjunk sorjában).

 
Amikor először mesélt nekem a ballonos tágításról – akkor még egyik ismerősével kapcsolatban – eszembe jutott a szakdolgozatom a középkori kínzóeszközökről és hát némi hasonlóságot azért felfedezni véltem. De hát nálunk minden rendben fog menni. Hát nem.

apaval.jpg17 órás vajúdásból én csak hét-nyolc órát töltöttem vele, mert előző éjszaka kezdődött a kálvária. Nyilván mindenki hallotta már, de a legrosszabb tényleg az, hogy nem igazán tudsz segíteni neki, hacsak azzal nem, hogy bent vagy, fogod a kezét, masszírozod a hátát, derekát, vizet adsz neki, nézed, ahogy a kimerültségtől elalszik egy fél percre, aztán a következő összehúzódástól görcsösen felriad, ahogy tocsog a magzatvízben. Sokan azt mondják, azért nem szeretnék, hogy bent legyen a párjuk, vagy azért nem szeretnének bent lenni, mert akkor látnák a nőt szenvedni és megundorodnának tőle. Na, hát ez nettó hülyeség. Oké, végül császármetszéssel hozta világra Mimit, tehát effektíve nem voltam bent, hogy lássam milyen, amikor a gyerek ténylegesen kijön az anyjából, de az addigi küzdelme (is) olyan felemelő volt, hogy én még órák múlva is meg voltam hatva. Remek egy csaj, annyi biztos.


És akkor a császármetszés apukák számára előnyös oldala (a későbbi házasélet zökkenőmentességét leszámítva , hogy a gyerkőcöt Te kapod meg először (jó, nyilván anyuka láthatja bent a műtőben) és Neked kell életben tartanod az első másodpercekben. Ahogy az a kis test a Te testedhez ér, leírhatatlan (ja, most írtam le, na mindegy). Sokszor olvastam neki mesét, amíg a pocakban volt és remélem, hogy a hangomat felismerte, mikor először szóltam hozzá „élőben” is.


Összességében szuper dolog, mert kiderült, hogy a feleségem a legjobb és van egy szuper gyerekünk. Csináljatok sokat, Ti is! Vége. :D

vegre_haza.jpg

 (Irány haza!)

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket von maga után. A fenti írás a szerző, dr. Endrész Előd szellemi terméke.

A bejegyzés trackback címe:

http://thelifewithmimi.blog.hu/api/trackback/id/tr1212342487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.