Születés
2017. február 25. írta: thelifewithmimi

Születés

2017.09.01. Drága Kisbabám! Tényleg az iskolakezdés napján szeretnéd ünnepelni a születésnapod? Ötlött fel bennem a kérdés, miközben reggeliként egy palack oxitocin infúziót szolgált fel a szülésznőm számomra. Ez volt az, amit el akartam kerülni a kezdetektől fogva a szülésnél. Nagyon lassan folyt körülbelül 2 órán át. Valójában ez még csak egy teszt volt, amellyel a méhlepény oxigénszállító működést vizsgálták. Az oxitocin fájásokat idézett elő. Az összehúzódások alatt Mimi szívműködését megfigyelték, amiből következtetni lehetett a méhlepény megfelelő működésére.

A Férjem egész nap velem lehetett. Nem szeretett volna egy pillanatról sem lemaradni. Nélküle nem lettem volna annyira erős. Hálával tartozom az égnek, hogy egy ilyen párt rendelt mellém. Fél pillantásból tudta, mikor mire van szükségem. Mindenkit bíztatni tudok csak, hogy engedjen ebből a misztériumból egy kicsit az apukának is. Nem jutott eszembe egy fél pillanatig sem olyan, hogy majd megundorodik tőlem a szülés miatt, viszont attól tartottam, hogy a fájdalmam látványától stresszel majd. Viszont, ha ő idegeskedik, akkor én azon házsártoskodom, hogy ő miért viselkedik így… A vesegyulladásnál megtapasztaltuk, milyen habitus jön elő ilyenkor belőlünk.

Ezután elfoglalhattam a rezidencazt_mondtak_pihenni_kell.jpgiám, pihenésre bíztattak. Pihenni, na még mit nem? Itt munka van, kérem szépen. Meg fogom szülni természetes úton a babámat. Tágulnom kell. A népi bölcsességekre hallgatva lépcsőztem. Nem tudom, hogy a reggeli oxitocinfröccsnek vagy a sétálásnak (esetleg a szülésznő középső ujjának) köszönhetően, de délutánra egy ujjnyira kitágultam. Már csak négy volt hátra…

22 óráig vártak, hátha magától beindul valami. Bármi. Egy pici jel, hogy ebből szülés lesz másnap. Nem így történt, ezért ballonos indítás következett. Ez a módszer okoz a legkevesebb stresszt a babának, a mamának már nem biztos… Adott egy katéter, aminek a végén egy ballon van. Ezt felhelyezik a méhszájba, majd vizet fecskendeznek bele, amitől az, pont úgy viselkedik, mint gyermekkorom kedvence a vízibomba. Khm. Majdnem bepisiltem. Csorgott a könnyem. Látszik, hogy az 1930-as években fejlesztették ki ezt a módszert. Ráadásul az első felhelyezés nem sikerült. Khm. A hüvelyemből kilógó katétert a combomhoz ragasztották, majd csípőszéles terpeszben áttotyogtam a folyosó legvégén található szobámba. Szexi…

10 perc múlva kétperces fájásaim voltak. Nem tudtam leülni. Fel-alá járkáltam. Sírva hívtam a Férjemet. A fájások közben nem tudtam megszólalni. Sokkolt a helyzet. Erre nem készültem fel. Senki nem szólt arról, hogy itt egyből két perces fájások keletkezhetnek. Egy kedves ügyeletes szülésznő, pihenésre intett: „Messze még a reggel aranyoskám! Aludjon, mert nem lesz ereje kinyomni a kisbabát!”Aludjaaaaak? Ezzel a fájdalommal? Több órán keresztül? Elviselhetetlen volt a sötét és a csend a szobában. Le kellett higgadnom! Tudtam, hogy mindenre képes vagyok. Így állított össze az anyatermészet. Elindítottam a lejátszási listámról egy Harry Potter filmzenét. Zöld fényt képzeltem a testem köré és kértem minden védőangyalomat, hogy segítsen lazulni.

Öt órakor a szülésznőm ébresztett. Egy órát aludhattam. Segített áthordani a szülőszobára a bőröndjeimet. Igen, több is volt. Felfeküdtem a szülőágyra, a katéterem végére súlyt kötött. Két perc múlva a ballon úgy repült ki belőlem, mint egy rakéta. Kétujjnyira tágultam a tortúrának köszönhetően. Fellélegeztem, legalább volt értelme. Na, még három. Az éjszaka után a beöntés már gyaloggalopp volt. 30 percre beálltam a zuhany alá. Gondoltam egy utolsó kényeztetés jár nekem, mielőtt bekötik az oxitocin infúziót.

Az oxitocinnal együtt megérkezett a Férjem is. Együtt néztük a kisbabánk szívhangját. Egy magzatburok választotta el tőlünk. Hihetetlen volt abba belegondolni, hogy hamarosan a karunkban tarthatjuk. A tudat, hogy ezeknek a fájásoknak már csak akkor lesz vége, ha ő kint lesz, hatalmas erőt adott.

Nagyjából hét óra magasságában megérkezett az orvosom. Burkot repesztett. Nos, azt mondják, ami egyszer bemegy, az ki is jön. Hát a magzatvíznek pont olyan illata volt, mint az ondónak. Ezt a megállapításomat a Férjem öklendező arckifejezése is alátámasztotta. Nagyjából egy óra múlva megvizsgáltak, és újabb burokrepesztést végeztek. Minta két magzatburok vette volna körül a kicsikénk. Hihetetlen a természet. Ezután nem volt más dolgunk, mint várni. Fájások, fájásokat értek. Az oxitocin nagyon gyorsan és nagyon erősen dolgozott. Egy labdán ülve vajúdtam, a Férjem pedig mögöttem ült és minden fájás közben erősen masszírozta a derekam. Nem volt őszinte a mosolyom.

6 óra alatt nem tágultam tovább. Fel kellett feküdnöm az ágyra a tágulás gyorsítása érdekében. Minden méhösszehúzódás során azt éreztem, hogy Mimi feneke nemhogy lefelé haladna, hanem a mellem alatt nyomja ki magát. Nagyon berendezkedett a 41 hét során. A szülésznő és az orvos is beigazgatta a fejét a szülőcsatorna felé és a jobb oldalamra kellett feküdnöm. Életem legnehezebb egy órája volt. Potyogtak a könnyeim és csak szorítottam a Férjem karját. Még jó, hogy neki volt annyi lélekjelenléte, hogy elindított egy tibeti hangtálas meditációt. Igaz, el kellett telnie jó pár percnek mire meghallottam, de nagyon sokat segített.  Éreztem, hogy fáradok. A Férjem attól félt, hogy el fogok ájulni. Bár megmondom őszintén nagyobb szenvedésre számítottam. Tudtam, hogy a fájdalmat el kell tenni máshova. Valahova jó mélyre, ahol én magam sem találom meg. Itt egy cél van. Ha az lebeg a szemem előtt, akkor nem a fájdalomra fókuszálok. Nem szabad elveszítenem a kontrollt. Ezt az utolsó mondatot nagyon sokszor ismételgettem magamban. 

13 óra magasságában már remegtem és hánytam, amiben a fáradság igencsak közrejátszott véleményem szerint.  Péntek volt és szerda reggel óta összesen 3-4 órát alhattam. Kérdeztem, hogy mennyi időt kapok még a császár előtt. Mivel a baba jól volt, hagyták, hogy vajúdjak. Egy kis idővel később leszedték az oxitocin infúziót, hogy megnézzék nem indult-e be a szervezetem saját oxitocin termelése. A fájások lassultak, gyengültek. Fellélegezhettem egy kicsit. Kaptam egy sima sóoldatos infúziót, mert nem tudtam se inni, se enni egész nap, majd kaptam egy antibiotikumot is, mivel a burokrepesztéssel nő a fertőzésveszély. Ebből a gyógyszerből a placentán keresztül még a baba is kapott. Pár perc pihenő után újra indult az oxitocin. Fél perc múlva újra fájások. Ez a szünet után nagyon rosszul esett. Felhelyezték a szüléskönnyítő gélt, hátha segíti a tágulást. Fél órát kellett volna kibírnom, de 10 perc múlva mondtam az orvosomnak, hogy nem sértődöm meg, ha nem várunk tovább. 17 órája vajúdtam, bedobtam a törölközőt.

Pár perc múlva már a műtőben voltam. Minden elő volt készítve. Engem vártak. Várták, hogy mikor adom fel. Hihetetlenül hálás vagyok azért, hogy bár talán már reggel látták, hogy ebből nem lesz hüvelyi úton való szülés, hagyták, hogy megpróbáljam.   

A gerincbe történő érzéstelenítés nem fájt, egy kellemetlen nyomásnak tudnám leírni. Ülve adják be két csigolya közé. A titok talán az, hogy nagyon mélyre le kell hajolni, hogy szépen megnyúljon a gerinc. Olyan mélyre, amit a hatalmas pocaktól el sem tudtam képzelni. Köszönöm ezúton is a műtős asszisztensnek, hogy segített egy határozott mozdulattal benyomni a fejem a két lábam közé. Ezután nagyon gyorsan a hátamra fektettek. Nem éreztem semmiféle fájdalmat, rángatást, huzigálást, amiről a császárosok korábban beszámoltak. Az egész műtét nagyon jó hangulatban telt. Már ami az egészségügyi dolgozókat illetni. Én olyan fáradt voltam, hogy arra koncentráltam egyfolytában, nehogy lecsukódjon a szemem. Nem akartam, hogy aggódjanak értem, vagy azt gondolják, valami baj van. Remegtem az érzéstelenítőtől. Erről olvastam korábban, számítottam rá. De én egyébként is remegek, vacog a fogam télvíz idején, így ez annyira nem volt ismeretlen érzés számomra.

„Oh, ez itt a kis füle!” – hallottam a doktor úr hangját. Már alig vártam, hogy lássam én is, min mosolyognak annyira.

A blogon található valamennyi írás és kép a szerző, Endrész Tímea szellemi terméke és mint ilyet, szerzői jog védi. A képek, írások (beleértve az írások részleteit) a szerző engedélye nélküli jogosulatlan átvétele, közzététele, átalakítása, vagy bármilyen formában történő felhasználása jogi következményeket.

A bejegyzés trackback címe:

http://thelifewithmimi.blog.hu/api/trackback/id/tr5712292741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.