Ültem a leendő babaszobánk padlóján és zokogtam. Biztos voltam benne, hogy sikerülnie kellett volna. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy az első igazán aktív hónapon vagyunk túl és egyetlen sikertelen időszak nem jelezhet gondot.

Kerestünk egy akciós repülőjegyet és elutaztunk Stockholmba lehűteni az aggodalmainkat. Brrrr… Még tundrabugyiban is baromi hideg ott a november. Ráadásul alkohol sem kapható olyan egyszerűen (az 1800-as években kezdődő állami alkohol monopóliumnak köszönhetően), hogy legalább belülről melegedjünk. Megbeszéltük, hogy nem görcsölünk tovább a babaprojekten. Élveznünk kell ezt az időszakot. Azt, hogy oda utazunk ahová és amikor akarunk. És ki tudja, lehet, hogy ez az utolsó kettesben töltött vakációnk? 

Hazaérkezvén újult erővel vetettük bele magunkat a munkába. Munka alatt nem az irodai teendőket értem. Visszagondolva mi tényleg dolgoztunk Mimin.

1. Tízóraira és uzsonnára gránátalmát fogyasztottam, mivel növényi ösztrogéneket tartalmaz.
2. Minden nap 13 órakor csináltam a munkahelyi mosdóban egy ovulációs tesztet, ügyelve arra, hogy előtte két órával ne pisiljek és nem is igyak sokat, hogy minél sűrűbb legyen a vizeletem.
3. Reggel 4 órakor csörgött az ébresztőóra. Nem mondanám túl romantikusnak azokat az együttléteinket. Miután végeztünk 20 percet gyertyaállásban töltöttem, majd 1,5 órán át pihentem párnatoronnyal a fenekem alatt. Mindezt azért, mert úgy 20-30 perc szükséges az ondó elfolyósodásához, majd a méhszájtól kb. 15 centimétert kell megtenniük a spermáknak a célig. Ez nagyon hosszú út egy olyan pici sejtnek. Egy perc alatt nagyjából 3-4 mm-t haladnak. Úgy gondoltuk, nem hagyjuk a gravitációt dolgozni. Inkább a csípőmet megemelve segítettük az útját.

(Nagyon beteg ugye?! Még jó, hogy megbeszéltük, hogy nem görcsölünk rá… :D )

A maximális fizikai jelenlét mellett a lelki síkra is igyekeztem koncentrálni. Próbáltam befelé kutatni, kideríteni, hogy minden rendben van-e bennem, készen állok-e egy baba befogadására. Egy rádiós interjúnak köszönhetően találtam rá a magzatkommunikációra. (Aki rosszul van a "hókuszpókusztól" ugorjon a következő bekezdésre.) Az első találkozáson üzenet várt a leszületendő lélektől. Az szerette volna, ha mind a ketten ugyanannyira várjuk őt. Úgy érezte, hogy egyszer az egyikünk, másszor a másikunk várja őt jobban. És igazából a nagy munkában ez valahogy így is alakult. Az üzenet után próbáltunk úgy gondolni a kisbabánkra, mintha már velünk is lenne.

Három nappal a nem várt menzeszem előtt felébredtem hajnalban. Nem bírtam magammal, elővettem az olvasataim szerinti legérzékenyebb terhességi tesztet és rápisiltem. Egy perc múlva már kiabáltam a hálószobánk felé: „Mumi, kisbabánk lesz!”

Mert igen, a halvány két csíkos teszt is pozitív teszt. ;)

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blog Facebook oldalát, így biztosan nem maradsz le a következő posztról, az Instagramon  és a YouTube-on pedig egy pici betekinthetést engedünk az életünkbe.